Face to Facebook

source: highlike

Work: This project was a social experiment consisting in stealing one million Facebook profiles, filtering them with face-recognition software and then posting them on a custom-made dating website, sorted by their facial expression characteristics. The artistic mission was to give all these virtual identities a new shared place to expose themselves freely, breaking Facebook’s constraints and boring social rules. So we established a new website (Lovely-Faces.com) giving them justice and granting them the possibility of soon being face to face with anybody who is attracted by their facial expression. The event was set in five days of thrilling personal, media and legal reactions, which became a global mass Media Performance. During the performance we counted one thousand media coverages around the world, eleven lawsuit threats, five death threats, several letters from the lawyers of Facebook.
Photographer: Paolo Cirio
.
.
.
.
.
.
.
source: rebelartnet

Face to Facebook, der dritte Teil der The Hacking Monopolism Trilogie von Paolo Cirio und Alessandro Ludovico, thematisiert Fragen zur Privatsphäre in Online-Kontexten anhand der Ikone aller Plattformen: Facebook. In Anlehnung an das Prinzip Facebook haben die Künstler eine Singlebörse gebaut, in die sie mittels einer speziellen Software aus einer Million Facebook-Profilen 250.000 solcher Profile importiert haben. Mit einem neu entwickelten Gesichtserkennungsalgorithmus haben sie die Profile dann – wie als einen ironischen Kommentar zu den Urteilen, die wir täglich über Leute fällen, die wir aus der Ferne betrachten – je nach Gesichtsausdruck und Eigenschaften in Kategorien eingeordnet.
.
.
.
.
.
.
source: rebelartnet

“Face to Facebook is a project by Paolo Cirio and Alessandro Ludovico, who wrote special software to steal 1 million public profiles from Facebook, filtering them through face-recognition software and posting the resulting 250,000 profiles (categorized by facial expression) on a dating website called Lovely-Faces.com. The project was launched at Transmediale, the annual festival for art and digital culture in Berlin, on February 2nd, in the form of installation displaying a selection of 1,716 pictures of unaware Facebook users, an explanatory video and a diagram detailing the whole process.

* The Global Mass Media Hack Performance: On February 3rd a global media performance started with a few epicenters that after a few days had involved Wired, Fox News, CNN, Msnbc, Time, MSN, Gizmodo, Ars Technica, Yahoo News, WSB Atlanta TV, San Francisco Chronicle, The Globe and Mail, La Prensa, AFP, The Sun, The Daily Mail, The Independent, Spiegel Online, Tagesschau TV News, Sueddeutsche, Der Standard, Liberation, Le Soir, One India News, Bangkok Post, Taipei Times, News24, The Age, Brisbane Times and dozens of others. It was a “perfect news” for the hectic online world: it was about a service used by 500.000.000 users and it potentially affected all of them. Even more importantly, it boosted our inherent fear of not being able to control what we do through our connected screens. Exquisitely put by Time: “you might be signed up for Lovely-Faces.com’s dating services and not even know it.” At the end of the day Cirio’s and Ludovico’s Facebook accounts were disabled and a “cease and desist” letter from Perkins Coie LLP (Facebook lawyers) landed in their inboxes, including a request to give back to Facebook “their data”. We can properly define it as a performance since it happened in a short time span, involved the audience in a trasformation, and evolved into a thrilling story. The frenzied pace of these digital events was almost bearable.

* The Social Experiment: In the subsequent days the media performance continued at a very fast pace and what we still define as a “social experiment” was actually quite successful. Starting on February 4th the news went spontaneously viral: thousands of tweets and retweets pointed to the Lovely-Faces.com website or to articles and blog posts, often urging people to check if they (and their loved ones) were on the website or not. In a few days Lovely-faces.com received 964.477 page views from 195 different countries. Reactions varied from asking to be removed (which we diligently did) to asking to be included, from anonymous death threats to proposals of commercial partnerships.

* Back to Facebook: We approached the Electronic Frontier Foundation about legal counsel, but after a second warning by Perkins Coie, we temporarily put up a notice that Lovely-Faces.com is under maintenance. But they are not ok with that. They want Lovely-Faces.com not to be reachable. And they even want the same for Face-to-Facebook.net, the website where we explain the project. So basically their current aim is to completely remove the web presence of this artistic project and social experiment.
They missed out on Face-to-Facebook also being meant as a homage to FaceMash, the system Mark Zuckerberg established by scraping the names and photos of fellow classmates off school servers, which was the very first Facebook. Furthermore, it’s a bit funny hearing Facebook complain about the scraping of personal data that are quasi-public and doubtfully owned exclusively by Facebook (as a Stanford Law School Scholar wondered analyzing Lovely-Faces.com). We obtained them through a script that never even logged in their servers, but only very rapidly “viewed” (and recorded) the profiles. Finally, and paradoxically enough, Facebook has blocked us from accessing our Facebook profiles, but all the data we posted in the last years is still there. This proves once more that they care much more about the data you post than your online identity.

We’re going to reclaim the access to our Facebook accounts, and the right to express and document our work on our own websites. And even if we are forced to go offline, Lovely-Faces.com will never go offline in the minds of involved people.
.
.
.
.
.
.
.
source: random-magazinenet

Face to Facebook is the latest project by Alessandro Ludovico and Paolo Cirio, the third work in a series that began with Google Will Eat Itself and Amazon Noir. These works share a lot in terms of both methodologies and strategies. They all use custom programmed software in order to exploit (not without fun) three of the biggest online corporations (Google, Amazon and Facebook), exploiting conceptual hacks that generate unexpected holes in their well oiled marketing and economic system. Face to Facebook is currently on view as an installation at Transmediale Festival in Berlin.

This is how the authors explain this new, provocative net artwork:

“Stealing 1 million Facebook profiles, filtering them with face-recognition software and then posting them on a custom-made dating website, sorted by their facial expression characteristics.
In an attempt to free personal data as Facebook’s exclusive property we spent a few months downloading public information from one million profiles (including pictures).Immersing ourselves in the resulting database was a hallucinatory experience as we dove into hundreds of thousands of profile pictures and found ourselves intoxicated by the endless smiles, gazes and often leering expressions. After a few weeks we had to face the evidence. All that people wanted was to attract new people, have more relationships, to express and receive love through their digital traits. But they were trapped by Facebook owning their data and restricting their actions with primitive privacy rules. They wanted more than just their restricted circles of “friends” and they wanted it quickly and easily.
Our mission was to give all these virtual identities a new shared place to expose themselves freely, breaking Facebook’s constraints and boring social rules. So we established a new website (lovely-faces.com) giving them justice and granting them the possibility of soon being face to face with anybody who is attracted by their facial expression and related data.
Now they are there, in full effect, free to keep in touch with a whole world of men and women and anything in between. And we accomplished our mission: the final piece of the free relationships interface is now running.”
.
.
.
.
.
.
source: brunobuccolo

O Face to Facebook foi uma das peças mais controversas de arte eletrônica. Os criadores varreram 1 milhão de perfis do Facebook, e com a ajuda de inteligência artificial (pca / redes neurais) classificaram as pessoas em simpaticas, divertidas, extrovertidas e etc.. Tudo isso com as informações públicas dos perfis.

Aproveitando essa classificação, eles colocaram online um servico de encontros (como o parperfeito.com por exemplo), usando 250 mil dos perfis que eles tinham varrido, obviamente sem pedir permissão a ninguém.

Claro que ninguém gostou quando pessoas da internet tentaram marcar encontros com as pessoas do site. Mesmo assim, os artistas defendem a tese de que estamos nos expondo demais. Nos avisando que quando publicamos algo, estamos publicando para o mundo inteiro. Quando você sorri na sua foto de perfil, você está sorrindo para o facebook inteiro.
.
.
.
.
.
.
source: tranzitbloghu

“A költői terrorizmus — a változás pszichológiája — nem feltétlenül a szorongáson keresztül fejti ki a hatását, hanem más erős pszichológiai ágenseken keresztül állítja elő az érzelmi intenzitást, mint az undor, a szexuális izgatás, a babonás félelem, vagy az önazonosság dekonstrukciója” (Becker 37)

Taktika és stratégia

Stevphen Shukaitis mostanában írt egy esszét Konrad Becker művészet-stratégiai munkásságáról, ahol kiemeli, hogy míg taktikai kérdésekről állandóan nagy viták folynak mind az autonóm politikában, mind a művészeti diskurzusban, addig stratégiai kérdéseket felvetni szinte ciki, mert az utóbbiak — elvileg — az elnyomó hatalomgyakorláshoz tartoznak. Így lehetséges, hogy olyan műfaji kérdésekről, mint a videóinstallációk kiállítása vagy az utcai művészet kanonizációja rengeteg szó esik, ugyanakkor ritkán kerül szóba egy olyan módszeres művészi ellenállás, amiben ezek csak eszközök. Becker viszont megkísérli túlhaladni a saját felvetését, miszerint “Lehetséges, hogy a taktika a szegények stratégiája?” (90) Ahogy Clausewitz írja, “míg a taktika a haderő alkalmazása a csatában, a stratégia a csaták alkalmazása … a háború célja érdekében.” (142) Ebből kiindulva már újragondolható a taktikai médiahasználat — akár mint műfaj is.

Amikor teljes egészében elvetjük a stratégiai gondolkodást, akkor egy olyan idelógiai gépezetet termelünk újra, ami lebutítja és megbénítja a művészeti termelést és az önszerverveződő politikai tevékenységet is, még mielőtt elkezdhetnének működni, hiszen olyan korlátozásokat állít fel a gondolkodás és a cselekvés számára, amelyek között bármilyen erőfeszítés értelmetlen. Olyan végzetes következményei lesznek ennek a gyakorlatnak, mint amikor egyesek az erőszakmentességet stratégiai, sőt ideológiai szintre emelik, ahol nem lesz más, mint “a gyengeségünk elméleti megfogalmazása” (The Invisible Committee). Ez szépen látszott Líbiában, ahol a népi mozgalom erőszakmentesen kezdődött, de amikor Kadafi rájuk küldte a bombázókat, akkor nem fetisizálták az erőszakmentes taktikákat, hanem jó stratégiai érzékkel elkezdték megszervezni a polgárháborút. Eleinte az ellenállás egyik eszköze pont az a facebook nevű holnap volt, amit Paolo Cirio és Alessandro Ludovico kritizálnak Face to Facebook nevű alkotásukban.

A Facebook igazi arca

A művészpáros egymillió nyilvános facebook oldalból generált társkereső honlapot. Először írtak egy úgynevezett hálópókot (alias web spider), ami átemelte a saját adatbázisukba a facebook felhasználók adatait: a csoport tagságokat, arcképet, nevet, lakhelyet és barátokat. Aztán a biztonsági kamerákban használt arcfelismerő szoftver segítségével kiválogatták a mosolygós képeket, és neurális hálózatok segítségével a mosolyokat 6 különböző kategóriába sorolták: törtető, lezser, tréfás, kedves, ravasz és önelégült. Végül az így kapott csoportokat nemenként is szétválogatták. Az általuk fejlesztett program előre betáplált példák alapján dolgozott, miközben folyamatosan tanult a kezelőitől, akik rámutattak a hibás megoldásokra. Az így értelmezett adathalmazból sült ki végül a társkereső oldal, ahol arcképük alapján tudták párosítani az embereket, pl. lehetett keresni a “lezser brazil nő” kifejezésre. A végeredmény két külön oldal, a médiahekk és annak dokumentációja

Az akciót a berlini transmediale fesztiválon mutatták be, aminek a szervezői ezévben a felelősség és a hatalom kapcsolatára reagáló alkotásokat vártak Response:Ability jeligére. Az installáció bevallottan nem a honlapokra épül, hanem a mű működésére és mondanivalójára koncentrál: diavetített diagramokkal magyarázza a mechanizmust, molinóval a marketinget, és egy háborús emlékműre emlékeztető arcfallal mutatja be a résztvevőket. Ráadásul az installáció terére pont úgy lehet rálátni, ahogy egy diavetítőn elhelyezett fóliára: nagyban szemből és kicsiben felülről. A három elem stiláris összjátéka tökéletesen leképezi a fent említett Konrad Becker stílusát, ami a legfelszínesebb sablonszövegek retorikáján át a háborús nyelvezeten keresztül a puritán tudományos elemzésig jut el. A kísérteties az egészben az, hogy ez a fülbemászó összhangzat végül a (náci) okkultizmus hangján szólal meg. A tálalásról még annyit, hogy — amint arra a statement során felhívják a figyelmet — az egész oldal alapötletét a facebook első, kezdetleges verziója adta. Az tulajdonképpen egy olyan társkereső oldal volt, amire Mark Zuckerberg az egyetem honlapjáról halászta össze a képeket és adatokat. Persze mivel a 2010 októberében bemutatott A közösségi háló című film feldolgozza az anekdotát, a közönség nagy részének rögtön beugorhatott a párhuzam.
.
.
.
.
.
.
source: arretsurimagesnet

“Vous pensiez être à l’abri dans le cocon moelleux de votre réseau social préféré, écrit Marie Lechner, et voilà que vous vous affichez tout sourire sur un site de rencontre, à votre insu, parmi des centaines de milliers d’autres inconnus au regard libidineux, sans doute tout aussi surpris de se retrouver là. Vous êtes l’une des victimes du dernier rapt de données personnelles à grande échelle fomenté par le duo de renégats italiens, le théoricien des médias Alessandro Ludovico et l’artiste Paolo Cirio, qui ont passé des mois à télécharger un million de profils d’utilisateurs de Facebook.”

Ce site de rencontres, cœur d’un projet intitulé Face to Facebook, n’est pas une arnaque, non. Au contraire. Leurs auteurs veulent montrer qu’il est “à la portée de chacun de voler des données personnelles et les réutiliser dans un contexte totalement imprévu”. (On remarquera en passant la différence de traitement graphique entre les deux sites.)